HÁZAT – HAZÁT ALAPÍTVÁNY

Építsünk házat és hazát, hangyaszorgalommal, vasakarattal

Kalákamunka

Megoldás kulcsa:

 Kéz a kézben kalákában

A Kalákamunka szerepe és fontossága

Az Alapítvány építkezésein a magyar ember számára hagyományos kalákamunka beépítése az otthonteremtő tevékenységbe egyrészt azért fontos, mert a rászoruló fiatalok számára olcsóbbá tehető az építkezés, másrészt pedig jelentős szerepet játszik a közösségformálásban.

A  fiatalok sokkal jobban értékelik felépített otthonukat, mert benne „érzik”, tudják két kezük munkáját, hiszen ők maguk is tettek önmagukért, lakásgondjuk megoldásáért.  

 

Kaláka munka - faültetés Vizsolyban 2012. márc. 28 - ápr.1-e között, ahol 3 telket szavazott meg a Testület alapítványunknak.
 

Kaláka-munka, kertrendezés a budafoki Vojnovich-villa kertjében, 2012.október 6.-án, az aradi vértanúkra emlékezve.

Jótékonysági közös - a világ minden részéről érkező magyarokkal -kaláka-faültetés Rákospalotán a III. Magyarok Világtalálkozó - 2013. május 23.-án - keretében, ezzel is segítve egy mozgássérült fiatalember és családjának tervezett otthon felépítését. A Határtalan Összefogás jegyében!

                                                   Hősök Fasora

 

Azon rászoruló fiatalok, akik csatlakozni szeretnének az Alapítvány házépítő tevékenységéhez, felajánlásként 500 óra közösségi, kalákamunkát kell teljesíteniük, amit a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásáról szóló jogszabály értelmében a kalákamunkában résztvevők aláírásukkal megerősített szerződésbe foglal  az Alapítvány.

Az építkezések során az Alapítvány honlapján és egyéb személyes meghívások útján meghirdetett időpontokban:

  • a csatlakozó fiatalokat támogató családok kaláka-felajánlásait, valamint
  • a hazai és külföldi országokból érkező kalákamunkásokat, ill. azok munkafelajánlásait

szívesen fogadja az Alapítvány.

A meghirdetett időpontokra jelentkezni lehet az alábbi e-mail címen:

klorincz11@gmail.com